Veretlenül második Opel-csapat

 

 

 

 01_focikupa2


A hazai gépjárműipar és az autógyártás meghatározó szereplői számára írt ki kispályás focitornát a PromoSport Kft. Az Automotive Foci Kupára 56 csapat nevezett, s a szervezők azt is örömmel nyugtázták, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – aki közismerten a labdarúgás szerelmese és aktív játékos – elvállalta a rendezvény fővédnökségét. (A tornán a vállalati együttesek mellett egy-egy csapattal a Külgazdasági és Külügyminisztérium valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség is képviseltette magát.)

 

A megyei nagyvállalati tornákon elért sikerek után nem lehetett kérdés, hogy az autóipari szektorban érdekelt vállalatok budapesti kupáján az Opel Magyarország csapata is megméreti magát.

Április 17-én, vasárnap Budapesten, a II. kerületi Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontban az erősen szeles, de napsütéses időben 15 perces meccseket játszottak a csapatok, s az Opel Szentgotthárd Szabó György, Tomasics Péter (csapatkapitány), Ács Levente, Gierling György, Pukhely Zoltán, Bartakovics Ferenc, Marton László, Pónácz Sándor, Varga Zoltán, Mikos Balázs összetételű együttese sorra nyerte a meccseket, s így egészen a döntőig jutott.

A szentgotthárdi együttes a fináléban is remekül helytállt, döntetlenre végzett, s csak büntetőrúgásokban maradt alul a Delphi csapatával szemben.

További jó hír, hogy kilenc rúgott góllal a szentgotthárdi Ács Levente lett a torna gólkirálya!

Szép volt fiúk!

 

 


01_focikupa3

Premarin Online
Buy Duphaston
Buy Medrol without Prescription
http://allergyremediesonline.org/theophylline/