A gödöllői Opel Nap legkreatívabb csapata alkotásukkal, az Opelszaurusz Rex-szel.

Opel Szakmai Nap a gödöllői Szent István Egyetemen

Bemutatásra kerültek az Opel Ampera és Insignia modellek, valamint az érdeklődők tesztvezetés keretében ismerkedhettek meg az Opel Zafira és Astra modelljeivel. A diákok több szórakoztató, kreatív program közül válogathattak. A vállalkozó szelleműek kipróbálhatták magukat a szerelési gyakorlatoknál, illetve kvíz kérdésekre válaszolva felmérhették, mennyit is tudnak a szentgotthárdi gyárról.

Mindezek mellett nagy sikert aratott a Crea©tivity stand, ahol az alkatrészekből összeállított alkotásoknak csak a hallgatók kreativitása szabott határt. A legötletesebb munka címét az Opelszaurusz Rex névre hallgató alkotás nyerte el. A kreatív csapat tagjai, Zöld Attila, Horváth Richárd és Hamvai Péter, mechatronikai mérnöknek tanulnak.

Leendő mérnökökhöz illően az Opelszaurusz megalkotásakor fontos volt számukra a kreativitás, precizitás és a csapatmunka. Arra a kérdésre, hogy miért ezt a szakot választották, nem egységes, de mind meggyőző választ adtak:

– Egyetemi éveimet informatikusként kezdtem, majd megtudtam, hogy lehetőség van mechatronikai szakon is tanulni, ahol a másik érdeklődési területemet, a gépészetet ötvözik az informatikával. Nem volt kérdés, egyből jelentkeztem a szakra – mondta lelkesen Attila.

Richárd a középiskola befejezésével úgy gondolta, hogy az országnak két hivatásra van szüksége. Fontos, hogy jó orvosaink és mérnökeink legyenek. Nevetve jegyezte meg, hogy jobban szeretne gépeket szétszedni, mint embereket, ezért a mérnöki pálya mellett döntött.

A csapat harmadik tagja, Péter szintén két szak, a gépészet és az építészet között hezitált, de elképzelésein változtatva a mechatronikában több érdekességet és kihívást talált. Az sem véletlen, hogy a Szent István Egyetemet választották. Mindhárman nagyon pozitívan nyilatkoztak Gödöllőről és az intézményről:

– Az egyetemnek sajátos hangulata van, távol a várostól, az idelátogató igazi egyetemi kampuszon találja magát, ahol minden a hallgatókért van. A tanárok és a diákok igyekeznek szakmai programokkal, rendezvényekkel színesebbé, érdekesebbé tenni a hétköznapokat. Így remek ötletnek tartottuk az Opel Napot is, ahol közelebbről is megismerhettük az Opel Szentgotthárd vállalatát. Külön vonzerő volt számunkra a tesztvezetés, amelynek keretében a Opel Zafira modelljével ismerkedhettünk meg közelebbről. Mivel a jövő is fontos számunkra, ezért a szórakoztató programokon kívül a HR standnál az álláslehetőségek felől érdeklődtünk.

Elmondásuk szerint az itt levetített vállalati film ösztönzőleg hatott rájuk, még nagyobb lendületet adva a tanuláshoz, megmutatva azt, hogy hova is juthatnak el, ha végeznek tanulmányaikkal.

Az egyetemi évek végéhez közeledve már vannak elképzeléseik a jövőt illetően: Attila egy kreatív csapat részeként képzeli el magát. Olyan környezetben szeretne dolgozni, ahol minden nap más, ahol értékelik az ötleteket és lehetőséget adnak azok megvalósítására. Örülne, ha ezt Magyarországon sikerülne elérnie.

Átvéve a szót, Richárd is hasonlóan képzeli a jövőt, kiegészítve azzal, hogy olyan dolgokat szeretne gyártani, amik az emberiség hasznára válnak, mint például az autók.

Péter szakmai tapasztalat megszerzése céljából pár évet itthon töltene, majd szívesen bővítené tudását külföldön is. Mivel fontos számára a lojalitás, az lenne számára az ideális, ha a leendő munkahelyén belül adódna a lehetőség, hogy egy másik országban is kipróbálhassa magát.

A sikeres gödöllői Opel Nap megrendezésével gyárunk hagyományt szeretne teremteni, és nem csak Gödöllőre szeretnénk visszatérni jövőre, hanem más egyetemekre is tervezzük a kitelepülést egy változatos szakmai nap keretében.

Buy Ortho Tri-Cyclen
Buy Periactin Online
Buy Rhinocort without Prescription
http://allergyremediesonline.org/spiriva/

Szent István Egyetem

A Szent István Egyetem (SZIE) a felsőoktatási intézmények integrációs programjának részeként a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, az Állatorvos-tudományi Egyetem, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola, valamint az Ybl Miklós Műszaki Főiskola szervezeti integrációjával 2000. január 1-jén jött létre.

Jelenleg a SZIE hét kampuszon, hét karral várja leendő hazai és nemzetközi hallgatóit egyaránt.

Opel Szakmai Nap

  • Crea©tivity játék
  • Szerelési gyakorlatok
  • Termékkiállítás
  • Tesztvezetés
  • HR stand

www.gek.szie.hu