Fontos, közös ügyek a járműiparban

A rendezvény célja, hogy a szektor képviselői számára lehetőséget adjon az járműgyártás jelenének és továbblépési lehetőségeinek megvitatására, ezáltal segítve az együttműködést és az ágazat további fejlődését.

A járműipar Magyarországon több mint 115 éves hagyományra tekint vissza. A magyar szakértelem, produktivitás és kreativitás, a kedvező földrajzi elhelyezkedés, illetve a versenyképes gyártási költségek eredményeként Magyarország Európa egyik legvonzóbb autóipari befektetési helyszíne. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a jelen lévő autóipari vállalatok, köztük az Opel, folyamatosan bővítik telephelyeiket és fejlesztik termékeiket, azaz hosszú távon terveznek hazánkban.

A 2016-os évben 71 befektetési projektet tárgyalt végig sikeresen a HIPA, melyek közül 25 a járműipart érintette. Ezen projektek eredményeként mintegy 1948 millió euró értékű működő tőke érkezik hazánkba és 7759 új munkahely jön létre az elkövetkező időszakban.
A HIPA által életre hívott, az idei évben már negyedik alkalommal megrendezett Járműipari Konferencia kiemelt témái az ágazat fejlődése által generált szakemberigény biztosítása, az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó technológiák alkalmazása, a hazai beszállítók szerepének növelése, valamint a szektor 2016. évi tevékenységének értékelése volt.

A konferencián a Magyarországon jelen lévő legnagyobb járműipari cégek vezetői összefoglalták a 2016 évi tevékenységük eredményeit, valamint tájékoztatást adtak a jövőben előttük álló feladatokról, tervekről.

 


crop_hipa1


Grzegorz Buchal, az Opel Szentgotthárd gyárigazgatója elmondta: a gyár rekord évet zárt 2016-ban, csaknem 630 ezer gyártott motorral, amely a gyár fennállása óta a legnagyobb termelési volumen.Az új Insignia alap benzines motorja, az 1,5-ös turbó benzines Szentgotthárdon készül, ezzel párhuzamosan továbbra is a szentgotthárdi gyár szállítja az összes motort az új Astrába, közölte Grzegorz Buchal.A konferencián többen megerősítették, hogy a járműipar esetében fontos tendencia, hogy Magyarország az utóbbi években már nem pusztán összeszerelő üzemként működött a járműgyártás esetében, egyre nagyobb szerepet kap a kutatás-fejlesztés és innováció. Jelenleg a két legfontosabb fejlesztési irány hazánkban az elektromobilitás, valamint az önvezető autókhoz kapcsolódó fejlesztések. E folyamatnak a további támogatása az egyik legfontosabb cél, hiszen ezáltal nemcsak magas hozzáadott értékű munkahelyek jönnek létre, hanem a kkv szektor számára is egyre több lehetőség nyílhat, hogy ebben a nagyvállalati értékteremtő folyamatba minél nagyobb mértékben részt vehessen.

Ezért is jelent meg fontos témaként a délutáni panelbeszélgetésben az Ipar 4.0, a gépek és berendezések összekapcsolt hálózatának alkalmazási területei és az abban rejlő lehetőségek, hiszen a digitális technológiák kombinációja szinte beláthatatlan alkalmazási lehetőségeket teremt, és még inkább gyorsuló fejlődést eredményez.

Buy Danazol
Buy Combivent Online
Buy Flonase without Prescription
http://allergyremediesonline.org/serevent/