Környezetvédelem a szentgotthárdi Opel gyárban

 

Együttműködve, a hazánkban már több helyszínen is működő Tündérkert mozgalom alapítójával, Kovács Gyulával, a szentgotthárdi gyár munkatársai őshonos gyümölcsfákat rendelhettek otthoni ültetésre vagy örökbe fogadhattak, hogy a gyár területén elültessék. Minden megrendelést az Opel gyár egy újabb fa ültetésével egészítette ki. Az így összegyűlt több mint 100 facsemetét, egy közös faültetés keretében a dolgozók a gyár egyik szabad területen ültették el, míg magánkertekbe 200 fát ültetnek majd el a munkatársak.

A gyár területén elültetett fák között három különleges, híres fa is megtalálható. Ezek közül az egyik Petőfi körtefája. A legenda szerint egy székelykeresztúri körtefa alatt írta a költő utolsó versét. Az eredeti körtefa azóta elpusztult, de egy kedei székely ember, még a múlt század elején, úgy gondolta, hogy az anyafáról olt belőle, így őrizve meg Petőfi emlékét. Neki köszönhetően maradt meg a fa utóda. A második híres fa, egy Kékalma, Benedek Elekhez köthető, aki maga is gyűjtötte a gyümölcsfákat. Az Opelnél elültetett fa ősét a nagy mesemondó maga oltotta, így maradt fenn ennek a fajtának egyik utolsó példánya. A harmadik fa pedig egy Pónyik alma. Erdély ősi gyümölcsének tartják. Székelyföldön és Partiumban is gyakran lehet találkozni ezzel a fajtával, így talán nem véletlen hogy Bolyai Farkas, a híres matematikus halála előtt úgy rendelkezett: sírjára ne virágot, hanem Pónyik almát ültessenek.


be_fa2

 


 

A gyümölcsfa telepítés csak egy része az Opel Szentgotthárd biológiai sokféleséget erősítő kezdeményezéseinek. Az őshonos fák által beültetett föld közelében a telephelyen egy természetes élőhely kialakítására alkalmas terület található, ahol szabadon és zavartalanul fejlődhet a gyár területén korábban jellemző természetes növény- és állatvilág. Ezen a területen az előzetes botanikai felmérések alapján már most természeteshez igen közeli állapot uralkodik, melyet tovább erősítenek az élőhely aktív menedzselésével: kaszálás ritkításával és időpontjának megfelelő meghatározásával, valamint (ha a további felmérések alapján szükséges), felülvetéssel.

Egyéb akciókat is szervezett az Opel Szentgotthárd a Világnappal kapcsolatosan. Díjnyertes természetvédelmi film vetítését szervezték a szentgotthárdi moziban a helyi iskolások részére, egy felvilágosító előadást a gyár munkatársainak arról, hogy miért fontos a gyümölcstermelés területén a biológiai sokféleség és az ökológiai termesztés, valamint értékes ajándékokkal buzdították a dolgozókat, hogy vegyenek részt a környezetvédelemmel kapcsolatos kvízjátékban.

A szentgotthárdi kezdeményezések részét képezik az Opel összeurópai telephelyeinél zajló különböző biológiai sokféleséget támogató kezdeményezéseinek. Az egyes gyárakban egymástól eltérő projektekkel segítik az adott hely jellegzetes növényeinek és állatfajainak fennmaradását, ezzel is bizonyítva, hogy az autó és a természet igen is együtt tudnak élni egymás mellett.

Buy Alesse
Buy Ovral G Online
Buy Combivent without Prescription
http://allergyremediesonline.org/symbicort/