Lépésről lépésre, döntésről döntésre

A körmendi születésű Lajos a helyi Rázsó Imre Szakközépiskolában szerzett mezőgazdasági gépszerelői képesítést, majd éppen húsz éve, 1994. november 4-én helyezkedett el az Opel szentgotthárdi gyárában. Pályafutását a Family1 szerelősoron, operátorként kezdte, s az akkori vezetők jó szemmel egyből kiszúrták a fiatalember odaadó munkáját.

– Láttak bennem valamit, így rövid időn belül meg kellett tanulnom a teljes szerelősor működését, az összes szerelési tevékenységet. Ennek másfél év múlva meg is lett a gyümölcse. Amikor ugyanis elindult a harmadik műszak, és csoportvezetőket kerestek, én is ott lehettem a kiválasztottak között – elevenítette fel a történteket Lajos, hozzátéve: a korábbi kollégái lettek a beosztottjai, ami vezetőként inkább megkönnyítette a dolgát, hiszen olyanokkal dolgozhatott együtt, akikről jól tudta, hogy valóban számíthat rájuk.

– Azóta is igyekszem betartani azokat a normákat, amelyek nélkül szerintem senki sem lehet jó vezető. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy egy vezető higgyen a köszönöm szó erejében. A feladatok elvégzését mindig meg kell köszönni a kollégáknak, akik számára ez a legjobb motiváció – engedett bepillantást vezetői ars poeticájába Lajos, aki számára fontos volt, hogy munkájához az általa irányított csapat pozitív hozzáállása mellett a vezetők támogatását és bizalmát is megkapta.

Némi idő elteltével a szerelősori csoportvezetői állásból a hot tesztre került, ahol szintén számos tapasztalattal gazdagodott, majd újabb szakmai, előrelépési lehetőség kínálkozott számára. A T3000-es motorok gyártásának elindulásával ugyanis olyan szakembereket keresett a vállalat, akik a németországi gyárakban támogatják az autógyári javításokat. Lajos önszorgalomból egy ideje már tanult németül, a vezetők pedig, ezt tudván, tőle is megkérdezték, hogy vállalná-e a kéthetes kint tartózkodásokkal tarkított feladatot.

– Szeretem a kihívásokat, így rábólintottam, s ez nagyon jó döntésnek bizonyult. A Bochumban töltött időszak alatt ugyanis a nyelvismeretem és a szakmai tudásom is sokat fejlődött. Bekerültem egy autógyári környezetbe, ahol megismerhettem, hogy a nálunk gyártott motorok hogyan kerülnek beépítésre – mesélte Lajos, aki munkája során szoros munkakapcsolatba került a minőségbiztosítással, ahonnan hamarosan ajánlatot is kapott: a beszállítói minőségbiztosításnál egy másik pozícióba kerülő kolléga helyét ajánlották fel számára.

– Az újabb kihívásra is igent mondtam, s ezt sem bántam meg. Sőt! Ugyanis egy nagyon jó és felkészült mérnök csapatba kerültem, olyan kollégák közé, akik az elejétől fogva segítettek. Sokat tanultam, és az ő támogatásuknak is köszönhetően rövid időn belül feltornásztam magam arra a szintre, amelyen specialistaként már önállóan tudtam tevékenykedni. Időközben egyre több olyan beszállítót bíztak rám, akik nem a német nyelvterületről származtak, így a cég támogatásával elkezdtem angolul tanulni. Viszonylag hamar sikerült is eljutnom arra a szintre, amely lehetővé tette a gördülékeny kommunikációt – elevenítette fel a történteket Lajos, akit kevéssel később megbízott supervisornak neveztek ki. Neki kellett összefognia a csoportban dolgozó mérnök kollégák tevékenységét.

 

komar_2

Kómár Lajos munkaideje döntő részét a Flex-gyár blokksorain tölti.

 

– Volt motivációm az előrelépésre, ennek megfelelően úgy döntöttem, hogy beiratkozok a győri Széchenyi Egyetemre, ahol aztán levelezőn meg is szereztem a gépészmérnöki végzettséget. Mit mondjak, munka mellett ez nem volt egyszerű. Ehhez kellett, hogy mellettem legyen a család, a feleségem a két gyerekkel. És persze a vállalat támogatása is nélkülözhetetlen volt, hiszen saját magam nem tudtam volna bevállalni a tandíjat, és a tanulmányi szabadság is sokat jelentett – mesélte erről az időszakról Lajos, aki az iskola elvégzése után a minőségbiztosításnál supervisorként dolgozott, majd az operatív minőségbiztosítás koordinátora lett. Előbbi munkakörében a beszállítói problémák kezelése tartozott a feladatkörébe, utóbbi munkája pedig a termelő tevékenységhez kötődött: rajta múlott, hogy mindig a megfelelő anyag, a megfelelő minőségben álljon a gyártás rendelkezésére.

Mindkét munka nagy fokú együttműködési készséget kívánt meg, Lajosnak pedig éppen ez az egyik legnagyobb erőssége, vezetői így elégedettek lehettek, s azok is voltak a munkájával. Ennek megfelelően nem is váratott magára az újabb fontos megbízatás, amely szerint 2014. július 1-je óta immár területi vezetőként dolgozik a Flex-gyárban.

– Ez újabb mérföldkövet jelent a szakmai pályafutásomban, ezzel együtt sok-sok újdonságot is. Eddigi feladataim során kiderült, hogy pozitív hozzáállással tudok segíteni az embereknek abban, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból, a Flex-gyárban azonban az emberi tényezők mellett a gépek is nagyban befolyásolják az eredményes munkavégzést és a kihozatalt. A kommunikáción felül a gépekkel, a folyamatokkal kapcsolatos tudásomat is fejleszteni kell, s minden erőmmel dolgozok is ezen. Tulajdonképpen a blokkmegmunkáló sorokért vagyok felelős. Ezek közül az MGE-sor már az elvárások szerint működik, s szintén fontos feladatuk, hogy az MDE CBL2 blokksoron is jól alakuljanak a darabszámok. Mindemellett egy új sorunk (CBL3 MDE) is van, s ennek beindítása is nagy kihívást jelent, feladatban tehát nincs hiány – tette hozzá a fentiekhez Lajos, aki összefoglalóul azt emelte ki, hogy nagyon szeret itt dolgozni, s érezni azt, hogy Szentgotthárdon tudatosan figyelnek arra, hogy a vállalatnál megtartsák és fejlesszék az erre motivált embereket.

 

Karriertörténetek: Dakos László

Buy Prometrium
Buy Astelin Online
Buy Clarinex without Prescription
http://allergyremediesonline.org/medrol/

Lajos bekerült a ...

… nemzetközi GMS csapatba; ennek tagjaként, mint külső kalibrátor, az elmúlt időszakban már öt–hat gyár termelési és beépített minőségi rendszerét auditálta. E munka során számos kapcsolatra és sok-sok tapasztalatra tett szert; mindkettőnek nagy hasznát veszi a napi munkája során.

Lajos kevés szabadidejét a családjával, feleségével és két lányával tölti. Nagyon szeret csak úgy otthon lenni, ugyanakkor a családi kirándulások is rendre feltöltik. Lajos számára a rendszeres mozgás is rendkívül fontos. Szeret kerékpározni, s bár korábban ezt elképzelni sem bírta, bizony szinte minden nap irány a futópad! A legjobb stressz-levezetés, mondja.