Fókuszban a biztonság

A szervezők szokás szerint az idei évben is színvonalas programkínálattal készültek: a dolgozók például a biztonsággal, az egészségvédelemmel és a közlekedéssel kapcsolatos teszteken mérhették össze tudásukat, illetve saját készítésű fényképekkel pályázhattak az „Egyszerűen biztonságban!” és a „Közlekedj okosan!” kiírásokon. Az Eurest étteremben egészséges ételkínálat várta a kollégákat, akik a tematikus napokon egyéni védőeszközökkel, munkavédelmi kesztyűkkel és cipőkkel, sisakokkal, maszkokkal és a jól láthatósági ruházattal ismerkedhettek. A kiállítók a gépbiztonsághoz kapcsolódó termékeiket is bemutatták, s persze konzultációra, a felmerülő kérdések megválaszolására is volt mód.

A tűzoltási gyakorlatot sajnos egy nappal elfújta a szél, a kezdő tűzoltók azonban ezzel együtt is nagy igyekezettel próbálgatták a technikát.

Az érdeklődők a munkavédelmi hatóság működésébe és folyamataiba is betekintést nyerhettek, s ugyancsak érdekes előadás szólt a gépbiztonságról, s még inkább a kollaboratív robotokról.  A közlekedés biztonsága és az azt ellenőrző VÉDA rendszer ugyancsak napirendre került, továbbá a rendőrség segítségével még biztonságosabbá váltak a két keréken munkába járók kerékpárjai.



Az egyhetes rendezvény záró napján az ergonómia volt fókuszban, és a bátrabbak a „Fiatalabbak már mi sem leszünk…” előadást követően kísérletezhettek az öregítő öltözettel, amely szimulálja a kor előre haladtával fellépő problémákat: a különböző ízületek kopását és beszűkülését, az izmok erőtlenebb működését, az esetleges testsúlygyarapodást, a hallás és a látás minőségének romlását.
Ebben, a tudományos kutatók által létrehozott felszerelésben

végeztek különböző szerelési gyakorlatokat a vállalkozó szellemű kollégák, további inputokat adva a vizsgálatot végző szervezeteknek.

Mindent összevetve: a szervezők munkájának köszönhetően a programsorozat elérte a célját: nagyban hozzájárult, hogy a dolgozók még tudatosabban és még elkötelezettebben álljanak a biztonság kérdéséhez a munkahelyen és otthonukban egyaránt.

Danazol Online
Buy Provera Online
Buy Atrovent without Prescription
http://allergyremediesonline.org/medrol/